Page 19 - Tallozo_01-36.pdf
P. 19

NÉGYSZEMKÖZT













       vannak örök kedvencek, mint az Apám a   9$11$. )ĝ *21'2/$72.         +2/ 6=(5(76= '$/2.$7 Ì51,"
       vadludakkal című, ami édesapám miatt   $0,.(7 6=(5(71e/              A lakáson belül van egy szobám, ami csak
       nagyon fontos dal számomra. Mindegyik a   .g=9(7Ì7(1,                az enyém. Nagyon csöndes kis kuckó
       gyerekem, így nehéz kiemelni csak egyet-  $ +$//*$7Ð,' )(/e"         fotellal és íróasztallal, rengeteg könyvvel
       kettőt. De szerencsére nincs olyan album,   Igyekszünk alapvető emberi értékeket   és hangszerrel. Általában az utolsó hetek,
       vagy dal, amire azt mondanám, hogy kár,   életben tartani. Szándékos kakaskodás   hónapok ott zajlanak, ott véglegesítem a
       hogy rákerült a lemezre, vagy kár, hogy   nincsen bennünk, hogy mindenképp meg   jegyzeteimet, mielőtt próbaterembe vonulunk.
       annyi évet foglalkoztunk vele – mindegyik   akarjuk váltani, vagy változtatni a világot,   De az ihlet, az apró ötletek bárhol rátalálnak
       őszinte lenyomata az akkori történéseknek.   hiszen mi is itt élünk az összes csodáival és   az emberre: villamoson, úton, rohanás
                                         rossz dolgaival együtt. A dalaink is ezekről   közben. Tele van a telefonom jegyzetekkel,
       KINEK MUTATOD MEG                 a szomorúságokról, boldogságokról szólnak.   sok kis füzetem van a kocsiban is. Van,
       (/ĝ6=g5 $ '$/$,'"                 A zenénkkel, működésünkkel olyan dolgokat   hogy egy benzinkúton megállva két koncert
       Gyerekkoromban édesanyám volt az, akinek   szeretnénk közvetíteni, amelyek esetleg   között eszembe jut egy szófordulat, egy
       megmutattam, hihetetlen segítő mind a mai   példamutatók lehetnek másoknak. Sok,   ábránd, és azt igyekszem feljegyzetelni.
       napig, aki mindig a jót keresi mindenben.  régen magától értetődő érték vált szinte   Szívesen írok és olvasok kávézók teraszán
                                                                            is, meg a szobám csöndjében is.

                                                                            +2*< $/$.8/7 ., (=
                                                                            $ 6$-É726 =(1(, 67Ì/86"
                                                                            Sokáig kénytelen voltam egy szál gitárral
                                                                            csendes kolipincékben, vagy éppen
                                                                            nagyon hangos kocsmák sarkában játszani.
                                                                            Sokféle iskolát jártam így ki. Színes világot
                                                                            ismertem meg a bábszínházban is, amikor
                                                                            aktív bábszínészként dolgoztam és az
                                                                            utcaszínházban is. Sokat hegedültem
                                                                            gólyalábon és muzsikáltam előadászenét
                                                                            élőben, vagy épp táncházban énekeltem
                                                                            hajnalig. Ennek köszönhetően is tudok
                                                                            máshogy nézni a zenélésre, ami számomra
                                                                            egy kicsit előadás is, koncert is, ami rengeteg
                                                                            lehetőséget rejt magában – sokkal többet,
                                                                            mint amikor az emberek  csak” egy koncertre
                                                                                              ”
                                                                            gondolnak. Nagyon sokféle zenét hallgatok,
                                                                            szeretek is, és sosem féltem átlépni a
                                                                            stílusok közti határokat, mert számomra ez
                                                                            a zene, az én zeném, így hallom belülről.
                                                                            *21'2/7$72. 5É  +2*<
                                                                            8*<$1(%%(1 $ 67Ì/86%$1
                                                                            '( 0É6 1<(/9(1 =(1e/-(7(."
                                                                            Amikor külföldön játszottunk, persze
                                                                            felmerült a kérdés, hogy mennyire
                                                                            akarunk mi akár angolul, vagy egyéb
                                                                            nyelven énekelni, de azt hiszem, és úgy is
                                                                            tapasztaltuk, a külföldi hallgatóság is kíváncsi
                                                                            az anyanyelvünk lüktetésére, dallamára,
       Manapság először a kedvesemnek, a   semmivé, én igyekszem közvetíteni az   és a  közérthetőség” nem feltétlenül
                                                                               ”
       zenekarnak és a menedzseremnek szoktam   otthonról hozott, a szüleimtől kapott családi   szempont, vagy nem annyira fontos.
       megmutatni. Aztán ahogy elkezdünk vele   értékeket, normákat – egymás iránti tisztelet,   A Hétköznapi című dalunkat például   FOTÓ: NAGY MÁRTON
       a stúdióban dolgozni, természetesen egyre   elfogadás, becsület, együttérzés, önzetlen   megcsináltuk franciául, ami egy izgalmas
       több embert avatunk be – kíváncsiak vagyunk   segítés és szeretet –, szeretném hinni, hogy   kihívás volt a stúdióban. Mondjuk úgy, hogy
       mások véleményére is, más megvilágításokra.   sikerül is tovább adnom a közönségnek.   van néhány kísérlet arra, hogy más nyelven
       Persze, a legfontosabb, hogy elsősorban   Ezek nincsenek szigorúan kimondva, de   is énekeljünk, de ennek a gerincét és húsát a
       nagyon bízzon az ember abban, amit   ha ezeket a ki nem mondott, de pontos   magyar nyelv adja, és az is fogja adni, hiszen
       ösztönösen ír, aztán meg ügyesen kell   gondolatokat érzik az emberek, akkor már   számunkra ez az anyanyelv a muzsikálás és
       sáfárkodni a sok meglátással, ötletezéssel.  meg is történt az, amiért érdemes zenélni.  éneklés legtermészetesebb kifejezési formája.
                                                                                                 (Szalai Boglárka)
                                                                                                          19
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24