Page 15 - due_tallozo_interaktiv_2020_november.pdf
P. 15
SZÉPÍTÉSZ
AZ EMBERI IGÉNYEKET
SZOLGÁLÓ FORMÁK
ÖN MENNYIRE JÁR UTÁNA
$ +(/<6=Ì11(. 7(59(=e6 (/ĝ77" SZABÓ TAMÁS HISZ BENNE, HOGY AZ ÉPÍTÉSZET NEM ÖNCÉLÚ,
Azt szoktuk mondani – nem mi találtuk ki –, +$1(0 ·6, «9(6 )81.&,µ-£7 6=2/*£/-$ ., (*< .,6
hogy van a hely szelleme, aki zsebredugott
kézzel flangál az építési helyszínen, és vele 0½9«6=(77(/ )½6=(5(=9(
kell beszélni. Ha az ember kap egy tervezési
feladatot, azzal kezdi, hogy kimegy, és
megpróbája megérteni a helyet, hogy az miért Egyszerű, letisztult és modern. Ezekkel a Olyan épületek kötődnek a nevéhez, mint a
olyan, mik következnek az adottságaikból. szavakkal lehetne röviden megfogalmazni sokak által napi szinten látogat WestEnd MÁV
De egyet nem szabad elfelejteni, hogy a Szabó Tamás munkásságát. 1994-ben végzett utascsarnok, ami 1999-ben készült el. Minden
hely szelleme nem objektív. Ez mindig egy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány épülete közel álla szívéhez, de három, számára
visszhang, ami benned él az adott helyről, Egyetem építészet mérnök karán, ahonnét nagyon más érzést keltő épület az Endrődi
tehát ha egymás mellett áll öt építész, és közvetlen út vezetett a Finta József által utcai villa, amire a beruházóval az építés során
nézi ugyanabban a napszakban, ugyanabban alapított építész iroda berkeibe. A doktori kialakuló szoros kapcsolata miatt gondol vissza
az órában ugyanazt a helyszínt, akkor öt iskolát Pécsen végezte el, napjainkban pozitív emlékekkel. Emellett a K&H Bankcsoport
különböző „hely szellemét” fogunk érezni. többek között a Magyar Művészeti Akadémia székházát és az új Ludovika Campust is kiemelten
és a Magyar Építészeti Kamara tagja is. említi. A közös bennük, hogy Szabó Tamás
MILYEN ÉRZÉSEKKEL TÉR VISSZA Azt vallja, hogy az építészet célja számára a terek és az emberek kapcsolata miatt
$ 0É5 (/.e6=h/7 e3h/(7(.%(" évezredek óta a társadalmi igények vált fontossá. Mivel a legfontosabb az építészetben
Amit az adott pillanatban igaznak gondolunk, kielégítése a rendelkezésre álló mérnöki az emberi igények kiszolgálása, így nem véletlen,
ez nagyon rövid időn belül is változik. Míg tudással és művészeti színvonallal. hogy a legjobb visszajelzés számára, mikor élettel
megtervezek egy házat, és míg megépül, igen Elsődleges számára a használókkal való töltődik a hely, amit korábban papírra vetett.
gyakran eltelik 2-3 vagy még több év. Nyilván kommunikáció, és a tér megfelelő leképzése. (SZB)
az ember változik, azért nekünk van egy olyan
alapállásunk, amit Józseftől tanultunk, miszerint
az építészet egy szolgálat. Az építészet célja, hogy
beburkoljon egy teret, és olyan belső térré tegye,
ami valamilyen funkciót befogad. A mi ötvenfős
csapatunk abban hisz, hogy akkor jó egy tér,
hogyha képes lekövetni a változásokat, idomulni
tud a használók igényeihez, és ugyanakkor
elég intuitív ahhoz, hogy gerjessze azt az életet,
ami benne van. Ez a legjobb visszajelzés,
mikor kimegy az ember, és látja az életet, amit
nem tudunk 3D tervezőben modellezni. Mikor
átadták a Ludovika új campusát, elmentünk a
még üres épületbe, jó érzés volt, de nem lehetett
összehasonlítani azzal, mikor visszamentünk
pár hét múlva, és tele volt emberekkel. Ott
ültek azokban a terekben, lépcsőkön, amit
elképzeltem, és ezzel új, saját életet kapott.
(Szalai Boglárka)
15