Page 11 - due_tallozo_interaktiv_2020_november.pdf
P. 11
PRESS OF
Tipikusan kijátszottam a rendszert, amikor
rám néztek, mosolyogtam, mintha csak ennyi
lenne a dolgom, amikor pedig anyukám újra
elveszett kedvenc könyve cselekményében,
apukám pedig újra belekortyolt jéghideg
sörébe, én ismét akcióba léptem.
Egyre csak fogytak a konkurensek, az
elmaradhatatlan sikerélmény a tetőfokára
hágott. Hirtelen csak annyit vettem észre,
hogy egyedül ülök a medencében. Ez a dolog
anyukámnak is feltűnt, meg is kérdezte,
hogy nem lehetséges-e, hogy egy másik
helyszínen valamilyen szuper izgalmas
gyerekfoglalkozást tartanak, és oda ment
el mindenki körülöttünk. Én mindenesetre
eljátszva a naivát mondtam anyának, hogy
ha lenne is bármilyen esemény, én akkor
sem szeretnék részt venni rajta. Persze egy
kicsit furán nézett, de rám hagyta az egészet,
mondván, hogy ha nagyon szeretnék, még
maradhatunk egy kicsit. Ezen a ”kicsi”
szón is felbőszültem, hiszen egész délután
azon dolgoztam, hogy megszerezzem a
birodalmat. Anya azt mondta, lila a szám,
úgyhogy hamarosan készülhetek kifelé.
Legnagyobb örömömre persze, hiszen,
mire elértem azt, amit szerettem volna, a
körülmények olyannyira megváltoztak,
hogy nem hagytak a szabadság érzésében
lubickolni. Még könyörögtem egy sort, hogy
hadd maradhassak, de nem igazán értem el
számottevő sikereket. Meg azért az utolsó
pár percben visszasírtam a török kisfiút,
inkább megtanultam volna a halandzsáit,
mintsem, hogy egyedül búvárkodjak.
Ez az apró, de annál mélyebb
jelentéstartalommal bíró életkép is bizonyítja,
hogy a csapatszellemet igenis meg kell
tanulni. Nem megy az annyira egyszerűen,
főleg egy akaratos és elkényeztetett
kislánynak, akinek a fejében soha nem
volt lehetetlen. Mára már csapatjátékosnak
tartom magam, akinek napokig tartó
örömet szerez, ha a közös munkafolyamat
összes szemetét zúdították volna rá, úgy előjött a gyerekekből a rosszabbik énjük, végén valami egyedi alkotást teszünk le
futott ki üvöltve a medencéből, egyenesen úgy kapták sorjában a kiutasító lapátütést az asztalra. Persze metaforikusan ma is
a szülei karjába. Pár perc múlva már a hotel a fejükre. Persze azért nekem sem volt ott van a lapát is a kezemben, a különbség
felé tartottak, így bizonyosodtam meg afelől, egyszerű feladatom, hiszen résen kellett csak annyi, hogy sokkal magasabb a
hogy jó megoldást választottam a többiek lennem, a szüleim nehogy észrevegyék toleranciaszintem, viszont aki ezen kívül
elüldözésére. Aztán ahogy egyre inkább mesterkedéseim valamelyik pillanatát. esik, annak ugyanúgy mennie kell.
11
