Page 13 - due_tallozo_interaktiv_2020_november.pdf
P. 13
PONT TE
Szenvedély, tudomány
"
és kemény munka"
BELEGRAI DÁNIEL HETEDIKES KORÁBAN
ISMERKEDETT MEG A FIZIKÁVAL, DE IGAZÁN
A GIMNÁZIUMI TANULMÁNYAI KÖZBEN SZERETTE MEG,
.¸6=¸1+(7·(1 .,9£/µ 7$1£5£1$. $., (/,1'¯7277$
A TUDOMÁNY RÖGÖS ÚTJÁN. ÉS EZ A SZERETET EGÉSZEN
$ 1(875¯1µ .87$7£6£,* 9,77(
A KORAI KEZDET
Bálint először ötödikes-hatodikos korban
természetismeret órán találkozott ezzel a
tantárggyal. Tanára, Rudolf Mária javaslatára
ment el egy fizikaversenyre. Itt történt az
áttörés, ugyanis Bálint szerint érdekes volt
ez a verseny és így utólag is jó döntésnek
tűnik, mert a fizika nagyon széles körben
alkalmazható tudományág. És mégis mi
lehetett volna más ez a verseny, mint a Jedlik
Ányos Országos Fizika verseny, ami ezután Én most fogom
Bálint középiskolás éveit végigkísérte. No, elkezdeni az olvasást
azért nem kell félteni a fiút, mert az évek során a disszertációmhoz.
egy OKTV hetedik és egy hatodik helyezéssel Idén diplomázok, szeretném
is büszkélkedhet. 2016 más szempontból is jól megcsinálni ezt az évet, majd kihagyni sötét anyag és a standard anyag közötti átjárás
eredményes volt, hiszen csapatával második egyet, aztán doktorizni. Viszont öt évnél könnyű lenne. Van egy csomó elmélet, ami
helyezést értek el a Bolyai matekversenyen. tovább nem érdemes előre gondolkodni, azt mondja, hogy ez az átjárás viszonylag
nem tudom mi lesz majd akkor.” nehéz, ebből kifolyólag, ha egy sötét anyag
IZZAD AZ AGY részecske létrejön és elrepül, akkor hosszú
Sokan hiszik azt, hogy a tudományos SOHA NEM KORAI lesz az az ideje, ameddig visszaváltozik
versenyek semmiben nem hasonlatosak a Disszertáció? Már most? Jogosan merülhet standard anyaggá. Ezért nem tudjuk
sport megmérettetésekhez. Ez nagy tévedés, fel a kérdés, hogy nem korai ez még? Mivel megtalálni a jelenlegi detektorokkal. Én ebben
hiszen itt is rendszeres edzések vannak, csak folyamatosan változik a tudományos világ, a projektben szimulációkat fogok csinálni
itt épp nem lábra vagy felsőtestre, sokkal új adatok és elméletek születnek, a válasz: különböző modellekre” – meséli Bálint.
inkább agyra és memóriára vagy logikára. nem. Egy alapos, minőségi disszertációhoz
szükséges egy elmélyült, alapos kutatás KEMÉNY MUNKA
„Egész gimi alatt versenyeztem és jártam és egy kristályosodott téma. Bálinthoz a ÉS EGY KIS SZÓRAKOZÁS
olimpiai felkészítő szakkörre egy csomó kozmológia, a csillagászatnak egy speciális Szabadidő? Egy kutató estében? Hát persze!
okos emberrel. Ők mondták, hogy mennek ága áll a legközelebb. Nem rest visszanyúlni Bálint éli a kollégiumi életet, ha lehet így
a Cambridge-re, készültek a felvételire és a korai tudósok gondolataihoz, mint Einstein fogalmazni, hiszen az egyetemi vízilabda
láttam, hogy megcsinálható, hiszen ők is relativitáselmélete. „A disszertációm egy csapatban játszik és mint mindenki, ő is
kijutottak. Nekem ez egy jó informálódási részecskefizika-projekt lesz és kapcsolódni fog beiktat néha egy csoporttársi bulit. Szeret
pont is volt. Itt igazából nincs külön fizika, a sötét anyaghoz. Vannak különböző elméletek zenélni, már a középsuliban is gitározott, és
természettudomány van helyette. Ahogy arról, hogy mi az a sötét anyag. Sokak szerint a hangszer időnként a kezébe kerül most is.
mennek előre az évek, úgy specializálódsz. már megtaláltuk volna a sötét anyagot, ha a (Vida Zsanka)
13