Page 14 - due_tallozo_interaktiv_2020_november.pdf
P. 14
SZÉPÍTÉSZ
0DJ\DU ËSÏW×PÝYËV]HWL URYDW D '8( 7DOOÕ]ÕEDQ
SZABÓ TAMÁS JÁNOS :
„AKKOR JÓ EGY TÉR,
HA IDOMULNI TUD
A HASZNÁLÓK IGÉNYEIHEZ”
SZABÓ TAMÁS JÁNOS DLA, A FINTA STÚDIÓ MUNKATÁRSA,
AKINEK ÉPÜLETEI TÖBB DÍJAT IS ELNYERTEK, MESÉLT LAPUNKNAK
AZ ÉPÍTÉSZETTEL VALÓ KAPCSOLATÁRÓL.
HOGY KERÜLT FINTA JÓZSEF képesség, hogy elvárja a kollégáitól, hozzanak tanár úrnak volt az alapelve, hogy nagy
MELLÉ TÁRSNAK? ötleteket, és elvárás volt az is, hogy az ő házakkal kell elkezdeni foglalkozni, hogy minél
Diplomamunkának egy nagyon nagy ötleteiről legyen véleményünk. Ez neki egy komplexebb gondolkodási módot sajátítsunk
épületet terveztem. Nagyjából 60-70 ezer nagyon jó visszajelzés volt, és ez alapján el, ami kisebb házaknál nem feltétlen jön
négyzetméter alapterületű volt, ami választotta ki a legszorosabb munkatársait. magától. Viszont aki egy nagyobb házzal el
több mint tizenötszöröse egy átlagos Én a Rendőrség tervezésére kerültem tud bánni, az egy kisebbel is boldogul.
diplomamunkának. Ekkoriban vált ki hozzájuk. Abban az időben más dolgokat is Emellett én nagyon szeretek lakásokat,
Finta József a Lakótervből, ami egy nagy csináltak párhuzamosan, mint a százhalombattai házakat tervezni. Többlakásos lakóház
szocialista állami vállalat volt. Ezt követően templomot, és ezzel kapcsolatban figyelt fel tervezés például nagyon más műfaj, mert
két nagy munkát vállaltak el egyszerre, a rám először József. Én ugyan nem vettem ott nem ismerjük, hogy ki fog ott lakni, és
Bank Center és a Rendőrség tervezését. Új részt a templom tervezésében, de CGI, 3D feltételezett élethelyzetekre kell tereket
irodaként kerestek friss kollégákat, ezért terveket – ami akkoriban újdonság volt – kreálni. Úgy kell kitalálni ezeket a lakóházat,
megkeresték az egyetemet, ahonnét engem készítettem róla, és reggel az asztalán hagytam. hogy tudjon idomulni az új igényekhez,
is ajánlottak, mondván, hogy mekkora Ezzel én voltam ez első az irodában, aki mert 50-100 évre épülnek, ezért lesz saját
léptékű házat csináltam diplomamunkának. ilyet készített. Nagyon tetszett Józsefnek. életük. Szívmelengető érzés, mikor fölhívnak,
hogy milyen lehetőségek vannak lakások
MILYEN A KÖZÖS MUNKA 0,/<(1 -(//(*ī e3h/(7(.(7 összenyitására vagy éppen szétválasztására, és
FINTA JÓZSEFFEL? SZERET A LEGJOBBAN TERVEZNI? a ház tud alakulni az igényeknek megfelelően.
Most már 85 éves, és egészen elképesztő Én mindegyiket szeretem, és van, amit Ennél egy jóval intimebb, szintén az egyik
frissességben van az agya, úgyhogy el szeretnék, például templomhoz még nem volt kedvencem, mikor családoknak tervezek
lehet képzelni, hogy 25 évvel ezelőtt mire szerencsém. Alapvetően szeretem a nagy házat, mert ez egy belsőséges kapcsolat.
volt képes. Emellett megvan benne az a házakat. Az egyetemen Radványi György
MENNYIRE SZOKOTT ELMÉLYÜLT
/(11, (= $ .$3&62/$7$
$ 0(*5(1'(/ĝ9(/"
Egy családi házas kapcsolat mindig már-már
barátság szintű. Borzasztó sok mindent
megtudunk, akár egészen intim dolgokat,
szokásokat, hogy ki miért úgy formálja a teret,
ahogy. Azt a hibát viszont nem szabad elkövetni,
hogy tollba mondják a házat, mert gyakran nem
az a fontos, hogy ő mit akar csinálni, hanem
hogy miért. Ha megértjük, hogy miért, akkor
lehet, hogy jobb választ tudok adni, mint az, ami
neki eszébe jutott. Ugyanis kétféle benyomásból
élnek az emberek: ezt szerette meg, vagy nem
tetszett neki. Nem feltétlen tudja megfogalmazni,
hogy mi volt a baja a szituációval, de ezzel
kizár egy csomó jó lehetőséget. Viszont,
ha el tudunk odáig jutni pszichológiailag,
hogy mi volt a baj, mi zavarta, akkor lehet
egy kompromisszumos megoldást találni.
14