Page 14 - due_tallozo_interaktiv_2017_majus_junius_uj
P. 14
pont te A rovatot a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások
Minisztériuma, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja.
Háttérből
a reflektorfénybe:
Költő Roland Gergely
A BGSzC VáSárhelyi Pál KereSKedelmi SzAKGimnázium
diáKönKormányzAtánAK éS SAját CiVil SzerVezeténeK,
a Határokon átívelő IfjúságI egyesületnek (HánI)
elnöke, a nemzetI IfjúságI tanács budapestI
KoordinátorA, töBB CiVil SzerVezetBe BedolGoziK éS
nemSoKárA SAját VállAlKozáSt iS Szeretne indítAni.
iGen, rolAnd méG mindiG él éS mozoG, lelKeSen,
mosollyal az arcán végzI el mInden feladatát.
Még mielőtt Roland középiskolába
került, nagyon visszahúzódó srác volt.
A középiskolai diákönkormányzat lelkes élmény számomra, hogy vezető vagyok,
tagjai segítettek neki kinyílni. 16 évesen mert komoly felelősséggel tartozom mások
elindult a Csepeli Gyermek- és Ifjúsági iránt. Talán nincs is olyan, amit nem szeretek
Önkormányzat választásain, amit meg ebben.” Az egyik önkéntes projekten belül hazai
is nyert. Itt ismerkedett meg a komoly A HÁNI idén lett egy éves. Sok pozitív és határon túli fiataloknak lesz majd
munkával és az ifjúsági önkormányzatot visszacsatolást és szakmán belüli elismerést lehetőségük videó üzenetekben beszélgetni
fenntartó civil szervezettel. Sok mindent kapnak. „Az elején kicsit óvakodtak tőlem, egymással. „Fontosnak tartom támogatni
megtanult, fejlődött. „Idővel, amikor már úgy mert azt gondolták, túl fiatal vagyok. a közösségek kialakulását azért, mert én is
éreztem, hogy nincsen előrelépési lehetőség Alapvetően emiatt sokszor ütköztem közösségek révén találtam meg az utamat,
ennél az ifjúsági önkormányzatnál, illetve akadályba. Azt hiszik, nem értek hozzá, nem értem el a céljaimat. Szerintem ez másoknak
civil szervezetnél, azt mondtam, hogy el vesznek komolyan, de ez egyre ritkábban
szeretnék jönni. Akkor még nem tudtam, fordul elő, aminek nagyon örülök. Látszik, is segíthet.”
Azonban az örökösen pozitív Rolandnak
hogy saját civil szervezetem lesz.” hogy a sok ezer belefektetett óra meghozta sem mindig fenékig tejfel az élete. Volt,
Rolandban még mindig benne volt a gyümölcsét. Egyre több megkeresést hogy úgy érezte, nem lesz sikeres, és
lendület, így hosszú szervezkedés után kapok, hogy szeretnének velem együtt ezért részben elvesztette a motivációját,
összehívott komoly tapasztalattal rendelkező dolgozni.” Ez részben annak is köszönhető, majd rájött, hogy ha nem vészeli át ezt
szakembereket és megalapították a HÁNI-t. hogy Roland aktívan használja a közösségi a mélyrepülést, akkor nem fog sosem
Családja eleinte kétségekkel fogadta az médiát. „Nagyon sokat posztolok az utóbbi sikerülni egyetlen vállalkozása sem. Az
ötletet, azt gondolták, hogy a fiú veszélyes időben és ez sok emberhez eljut. Ennek idejével korábban nem gazdálkodott túl
ügyekbe fog keveredni. „Hál’ istennek be tényleg ereje van.” Nemsokára indít egy jól. Időnként átesett a ló túloldalára, ami
tudtam bizonyítani, hogy ez nem így van, és YouTube csatornát is, hogy át tudja adni persze az alvás rovására ment. „Az utóbbi
amit csinálok, az jó, és ezzel megalapozom azt a pozitív gondolkodást és motivációt, hónapokban szabályokat írtam magamnak.
a jövőm.” amiből táplálkozik. „Hiszek abban, hogy A naptáram gyakorlatilag óráról órára be
Sok kérdezősködés és olvasás előzte bárki elérheti azt, amit én elértem, csak egy van osztva és így rendszert tudok vinni a
meg a nehéz döntést. Tudta mennyi kicsit tudatosan kell tervezni és gondolkozni. mindennapokba.”
kötelezettséggel jár egy ilyen szervezet, Nem rendelkezem én sem emberfeletti Miután idén leérettségizik, szeretné
ráadásul az elején nem kapnak semmiféle képességgel. A legfontosabb a hozzáállás, összes energiáját a szervezetére és annak
támogatást. „Volt egy kis összegyűjtött hogy megtaláld és ismerd önmagad.” fejlesztésére fordítani. „Idén még nem
pénzem, azt mind befektettem. Volt, hogy A HÁNI következő projektje részben fogok továbbtanulni, majd csak később.
kisebb megbízásokat kellett vállalnom, hogy erről is szól. Olyan fiataloknak szeretnének Addig teszek emelt szintű érettségiket és
fedezni tudjuk a költségeket.” Mindezek segíteni, akik a középiskola után nem megnézem, hogy a céljaimhoz milyen
mellett felelős vezetőként tisztában kell tanulnak tovább és nem találnak munkát tanulmányokat kell beépítenem. Ráadásul
lennie a törvényekkel, jogszabályokkal, sem. Emellett az érettségihez szükséges szeretnék belevágni pár üzleti tevékenységbe
amiket szakemberektől és az internetről iskolai közösségi szolgálattal is foglalkoznak, is a non-profit szektor mellett.”
tanult meg. „Bevallom, titokban ez egy óriási meg persze a határon túli magyar fiatalokkal. (Niks)
14