Page 5 - 01-44_nagy.pdf
P. 5

ZOOM





       Az 1 órás show megnyerésével Kurdics   lehetett tőlük. Az érdekes párbeszédekből   Az eseményt a filmes szakemberekből
       Zoltán Gábor vitte haza a fődíjat, egy   kiderült például, hogy Nagy Ervin Thor   álló VAN zenekar koncertje zárta.
       iPhone XS-t, de a második Sári László és   szinkronizálása során csak a szájakat
       a harmadik Csortos Csaba Zoltán is egy   láthatta, a filmforgalmazó ugyanis   A Nagy Magyar Filmtesztet immáron
       profi kamerás okostelefonnal gazdagodott.  biztonsági okokból a kép többi részét   másodjára rendezte meg a DUE Médiahálózat,
                                          elhomályosította. Az egyik legnépszerűbb   a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
       A rendezvényt különböző programok   programot a sminkesek szolgáltatása   Közös céljuk, hogy népszerűsítsék a
       színesítették. A megjelentek ismert   jelentette, a hölgyek bárkit kifestettek,   klasszikus és új magyar filmeket, valamint
       színészekkel találkozhattak, és kérdezni is   így aztán órákon át állt a sor náluk.   bővítsék a fiatalok filmes ismereteit.







































































                                                                                                            5
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10