Page 19 - untitled
P. 19

NÉGYSZEMKÖZT






























          MILYEN A VISZONYOD A CSAPAT-      ÁLMODOZTÁL RÉGEBBEN ARRÓL,         RENGETEG VÍZILABDÁS GYEREKNEK   FOTÓ: WATERPOLO.HU
          TÁRSAIDDAL A VÁLOGATOTTBAN?       HOGY MAJD AKKORA LEGENDÁKKAL       LETTÉL PÉLDAKÉPE AZ ELMÚLT ÉVEKBEN.
          NEM BÁNNAK VELED MÁSHOGY, MERT    JÁTSZHATSZ EGYÜTT, MINT VARGA      SZERINTED MIK A TEENDŐI EGY
          TE VAGY A LEGFIATALABB?           DÉNES?                             „PÉLDAKÉPNEK”?
          Ez messzire nyúlik vissza, ugyanis nekem az   Kilenc évesen kezdtem el vízilabdázni,   Nagyon sokat gondolkodtam, mikor
          első válogatott mérkőzésem 2014-ben volt.   azóta Varga Dénes a példaképem. Épp ezért   megkaptam az első válogatott behívómat,
          Mostanra már majdnem mindegyik játékossal   az elején nagyon nehéz volt kezelni azt,   hogy milyen lehet egy példakép, amikor
          játszottam együtt két-három évet. Olimpián   hogy mikor beugrok a vízbe, azokat látom,   szemtől szembe megismered. Látod játszani,
          voltam velük, most világbajnokságon, előtte   akiket előző évben még a tévén keresztül   látod nyilatkozni, esetleg odamész hozzá,
          Európa-bajnokságon. Az évek alatt, az „én   néztem. Sokáig tartott megszokni, de azt kell   kérsz egy aláírást, de valójában sohasem
          vagyok a legfiatalabb” jelző valamilyen   mondanom, mostanra már majdhogynem   derül ki számodra, hogy milyen is ő
          szinten elkopott, de nyilván vannak dolgok,   baráti viszony fűz minket össze.  valójában. Ez igazán akkor jött át, amikor
          amikben mindig előjön. Például nekem kell                            megkaptam a behívót, és megnéztem a
          a sapkákat, a labdákat összeszedni edzés   MIKOR DÖNTÖTTED EL, HOGY   névsort. Láttam, hogy a Varga Dénes játszani
          végén. Amikor megyünk valahova, nekem   KOMOLYABBAN SZERETNÉL        fog. Igazából nem is a válogatott meccs miatt
          kell megnézni a buszban, hogy megvan-e   A VÍZILABDÁVAL FOGLALKOZNI?  izgultam, hanem hogy milyen lesz velük. Az
          mindenki, mert ez mindig a legfiatalabb   Sosem döntöttem el komolyan, csak úsztam   nyugtatott meg – és azért is mondom a mai
          dolga. Szóval normálisan viszonyulnak   az árral. „Vízilabdázgattam”, játszottam a   napig, hogy ő a példaképem –, hogy felém,
          hozzám a többiek, de már az első másfél-két   bajnokságokban, bekerültem az utánpótlás-  mint fiatal játékos felé lehettek volna nagy
          évben is így volt.                válogatottakba. Mindig azt mondtam, hogy   elvárásai, de ehelyett csak gratulált. Mondta,
                                            én majd a vízilabdából fogok megélni, és   hogy üdvözöl itt, a magyar válogatottban.
                                            olimpiai bajnok leszek, de ezek csak légből   Én is ilyen akarok lenni, ha már valakinek
                                            kapott dolgok voltak. Melyik kezdő sportoló   a példaképe vagyok. Azt a fajta nyugalmat
                                            nem tűz ki hasonló célokat maga elé? Pláne   és támogatást szeretném biztosítani, ami jó
                                            Magyarországon, ahol a vízilabdában, a   érzéssel tölti el az embereket.
                                            kajak-kenuban és az úszásban lehetőség
                                            nyílik a világ elitjébe kerülni. 2012-ben hívott   MIT AJÁNLANÁL AZOKNAK
                                            be Horkai György a junior válogatottba,   A GYEREKEKNEK, AKIK MOST KEZDIK EL
                                            ami akkor a nálam három évvel idősebbek   A SPORTOT?
                                            válogatottja volt. Talán ekkor merült fel   Élvezzék. Nem véletlen mondják, hogy ez
                                            először, hogy komolyabb céljaim is lehetnek   játék. A játékokat akkor érdemes csinálni,
                                            a vízilabdával.                    ha élvezzük. Nyilván nekem is voltak olyan
                                                                               pillanataim, mikor lementem reggel hétkor
                                            MI A MOTIVÁCIÓD, AMIVEL MINDIG     vagy este tízkor az uszodába, és úgy éreztem,
                                            KI TUDOD HOZNI MAGADBÓL            kinek van most kedve itt lenni, mert éppen
                                            A MAXIMUMOT?                       sokkal szívesebben játszottam volna otthon.
                                            Az, hogy büszkék legyenek rám a szüleim   Szombat esténként is mehettem volna
                                            és a bátyám. Ők hárman azok, akik   házibulikba a barátaimmal, de helyette
                                            mindvégig támogattak, buzdítottak, akik azzal   Kaposvárra meg Pécsre jártam bajnoki
                                            foglalkoztak, hogy nekem a legjobb legyen.   meccsekre, mert én ezt élveztem. Engem
                                            Mindig is az volt, és mindenkor is az lesz a   örömmel tölt el, hogy azt csinálhatom, amit
                                            legfontosabb, hogy ők elégedettek legyenek   akarok, és ez szerintem a legfontosabb, ha
                                            velem. A vb-n minden meccsemre eljöttek. A   valaki elkezd sportolni.
                                            döntőben a nevük kezdőbetűje fel volt írva a                (Szalai Bogi)
                                            csuklómra, hogy egyrészt én is tudatosítsam,
                                            másrészt mindenki lássa, hogy a világbajnoki
                                            döntőig nem egyedül jutottam el.
                                                                                                             19
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24