Page 4 - due_tallozo_interaktiv_2015_majus_junius
P. 4
zoom a világ egy darabja nagyon közelről
Több mint kétezren
a 22. Sajtófesztiválon
> Hatalmas sikere volt a DUE 22. Országos Ifjúsági Sajtófesztiváljának május 8-án.
A rendezvényen több mint kétezer diák, tanár, szülő és megannyi médiaszemélyiség vett
részt, s hagyományainkhoz híven rengeteg díj és nyeremény talált gazdára.
A Sajtófesztivál résztvevőit a Petőfi TV egyik Személyes internetkonzultációt tartott a részt- A Sajtófesztiválon tartottuk a Tehetségku-
műsorvezetője, Rátonyi Krisztina köszöntötte, vevőknek Deutsch Tamás miniszterelnöki tató Diákmédia Pályázat és a „Ha mobilnet
majd egy rövid filmes és egy mazsorett-táncos biztos, a közönségtalálkozók és ifjúsági sajtó- van, minden van!” pályázat eredményhir-
program után köszöntőt mondott Kecskés tájékoztatók keretében pedig vendégünk volt detését és ünnepélyes díjátadóját, valamint
István, a DUE elnöke, valamint Novák Katalin, Tóth Gabi, Vágó Piros, Nagy Lantos Balázs, az Ifjúsági Sajtódíj és a Telenor etikus újság-
az Emberi Erőforrások Minisztériumának Mohay Bence, Fördős Zé, Gundel Takács írói díja is itt talált gazdára. Szintén itt derült
ifjúságpolitikáért felelős államtitkára, és Gábor, Rátonyi Krisztina, Buda Márton, Szent- fény a Versenytársak pályázat legjobbjaira.
Takách-Batta Zsuzsanna, a Nemzeti Média- és endrei Adrienn és Trömböczky Napsugár, A „Képben vagy?” programokon média-
Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatója. később pedig Janklovics Péter, Harsányi értéssel, olvasással kapcsolatos előadá-
Levente, Abaházi Csaba, Agárdi Szilvi bővítette sokon, beszélgetéseken és workshopokon
a kört. A színpadon Tóth Andi és a Spoon adott vehettek részt az érdeklődők.
koncertet, Janklovics Péter pedig stand-up
produkciókkal szórakoztatta a közönséget.
Kecskés István (DUE)
TZaskuázcsha-nBnaatt(aNMHH) Deutsch Tamás (InternetKon)
Novák Katalin (EMMI)
A „Ha mobilnet van, minden van?” pályázat díjátadója Ennyire sokan voltunk
A Sajtófesztivál szakmai támogatója: A Sajtófesztivál programtámogatója: