Page 5 - duetallozo_2022_december_interaktiv
P. 5

ZOOM


























































           tartja meg. Bizonyos meggyőződéseinkkel   gyerekkori történetből kellett az 1 hamisat   mint buborék létezik egymás mellett,
           kiegészülve ez olyan mértékben meg tud   kiválasztaniuk, ami itt arról szólt, hogy   és az általunk észlelt csak egyike a
           téveszteni, hogy még mi is elhisszük, de   elvesztek egy bevásárlóközpontban.   párhuzamos világok hatalmas tengerében.
           csak azért, mert saját következtetésünkkel   A kísérlet eredményeként a kísérleti   Egyes körökben úgy tartják, ez egyfajta hiba
           ezt tartjuk logikusnak. Nagy szerepe van   alanyok negyede azt állította, emlékszik   a „Mátrixban”, aminek mind részei vagyunk,
           továbbá az emberek általános érzelmi   a hamis eseményre, sőt, még néhányan   mint valami szimulációnak. Olyan csoportok
           befolyásolhatóságának, de az is sokat   részleteket is fel tudtak idézni.   is előfordulnak, akik szerint az emberiség
           hozzátesz, hogy az internet világában gyakran                         tömegpszichózis alatt él, míg mások
           találkozunk megtévesztő fényképekkel,   ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET          időutazóknak tulajdonítják a jelenséget.
           tartalmakkal, ami alaposan belezavarhat   Vannak, akik nem hisznek a tudományos
           a vizuális emlékezőképességünkbe.   magyarázatban, így ezekben a körökben   Konfabuláció vagy összeesküvés, sokféle
                                              különböző teóriák láttak napvilágot.   vélekedés létezik, de az egészen biztos,
           KÍSÉRLETEK                         Többek között a párhuzamos világok   hogy a válaszkeresés mindkét oldalt
           A „lost in the mall”, magyarul „elveszve a   elmélete, miszerint multiverzumban élünk   megmozgatja. Tény azonban, hogy
           bevásárlóközpontban” kísérletet először   és több valóság létezik, az egyező „hamis”   emlékezőképességünk behatárolt, nem
           Elizabeth Loftus egyetemi tanár és egyik   emlékek pedig ennek bizonyítékai.   végtelen, ezért könnyen megtéveszthet
           diákja, Jim Coan dolgozta ki, alátámasztva   Hugh Everett, amerikai fizikus sokvilág-  minket. Fontos, hogy megtanuljunk
           azt a tézist, hogy lehetséges teljesen hamis   hipotézise szerint az univerzum minden   kritikusan gondolkodni, ugyanis ezzel
           emlékeket beültetni az emberekbe. A   alkalommal felhasad (így párhuzamos síkokat   lecsökkenthetjük a hamis információk keletke
           technikát az elfojtott emlékek és a hamis   alkotva), amikor vizsgálni próbáljuk – így   zésének valószínűségét, és kikerülhetjük a
           memória-szindróma létezéséről folytatott   kerüli el, hogy működése összeomoljon.   forrásellenőrzés hiányából származó hibákat.
           vita összefüggésében fejlesztették ki. A   A szintén ide köthető, buborék-univerzum
           lényege az volt, hogy a résztvevőknek 5   elmélet azt állítja, hogy a sok univerzum,       (Németh Fruzsi)
                                                                                                                5
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10