Page 12 - 01.pdf
P. 12

PONT TE           A rovatot a Nemzeti Tehetség Program, a Miniszterelnökség,
                                 ËV D] (PEHUL (U×IRUUÃV 7ÃPRJDWÃVNH]HO× WÃPRJDWMD



       ”  A zene az, aminek



       motiválónak kell lennie                                                     ”









        A TIZENKILENC ÉVES GERECZE PÉTER OLYAN ELHIVATOTTSÁGGAL
        ÉS TEHETSÉGGEL RENDELKEZIK, AMIRE CSAK RITKÁN LÁTHATUNK
        PÉLDÁT. SZORGALMA ÉS ZONGORATUDÁSA PEDIG EGÉSZEN
        A MOSZKVAI EGYETEMIG REPÍTETTE, AMIT A VILÁG
        EGYIK LEGJOBB KONZERVATÓRIUMAKÉNT TARTANAK SZÁMON.
















       AHOGY MINDEN ELKEZDŐDÖTT
       Péter 11 éves volt, mikor beszippantotta
       a zene világa. Először csak az otthoni
       szintetizátoron próbálkozott, amin később
       hallásból kezdett népdalokat játszani, ugyanis
       idegesítette, hogy előtte csak úgy nyomogatta
       a billentyűket. A szülei maximálisan mellette
       álltak, elvitték és beíratták az Erkel Gyula
       AMI újpesti zeneiskolába. Ekkor még a
       zongora inkább egy hobbi volt számára,
       csak 7-8. osztályosként döntötte el, hogy
       ezzel szeretne foglalkozni. Több zenei
       szakközépiskolába is leadta a jelentkezését,
       ám akkor nem gondolta, hogy szimplán a
       zongorázás szeretete a későbbiekben nem   ottani színvonalról, minőségről. Ezért nem
       biztos, hogy elég lesz. A középiskola vége   is csoda, hogy nagy kedvencei az orosz
       felé sokszor gondolt arra, hogy feladja, de   romantika és a poszt-romantika zeneszerzői
       fanatizmusa nem engedte. Tisztában volt   – kiváltképpen Sergey Rachmainov. Az   akadályokon. Úgy fogalmazott: „A zene az,
       azzal, mire vállalkozott. Nem gondolja, hogy   egyetemi felvételi – amire ráadásul a vírus   aminek motiválónak kell lennie. Csak abból
       sok mindenről le kellett volna mondania   miatt online került sor – viszont nagyon   lesz jó zenész, aki szívvel, és fanatizmussal
       az álmai eléréséhez. „Hobbi és hivatás”   komoly elméleti tudásra is épül. Aki be akar   csinálja, amit csinál. Mert nem elég, hogy
       – így fogalmazott Péter, számára a zene   kerülni, annak egy főtárgyból, egy interjúból,   valaki tehetséges… Az elhivatottság ebben
       mintegy hídként funkcionál saját maga és   egy szolfézs-zene elméleti részből, valamint   a szakmában elengedhetetlen.” Kezdetben
       az emberek között, szereti őket ebben a   egy orosz nyelv és irodalom vizsgából   maga az iskolába való bekerülés motiválta,
       formában megszólítani. Ezért is motiválja,   kell – természetesen orosz nyelven – a   ugyanis sok videót nézett az egyetemről,
       ha közönség előtt játszhat. Az első nagyobb   ponthatároknak eleget tennie. Mivel Péter az   valamint olvasott is róla. Most pedig, hogy
       fellépésére is jóérzéssel tekint vissza.   Orosz Kulturális Központ támogatását élvezte,   álma beteljesedett, minél jobban meg szeretné
                                         ezért ő mentesült az irodalmi vizsga alól.   érteni az órán hallottakat, a folyamatos
       MIÉRT ÉPPEN OROSZORSZÁG?                                             fejlődés vezérli. Ebben nagy segítsége többek
       Már korábban tudta, hogy a Moszkvai   NINCS MEGÁLLÁS                 között az orosz nyelv iránti szeretete.
       Egyetemre szeretne bekerülni, ugyanis   Motivációja példát mutathat sok embernek;
       az első zongoratanára, aki nem mellesleg   szinte mindenben megtalálja a kihívást, az
       orosz származású volt, sokat mesélt neki az   okot, hogy tovább lendüljön az előtte álló   (Bálint Boglárka)
       12
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17