Page 7 - 01.pdf
P. 7

PRESS OF













































       arrébb”, „vigyázzatok, gyalogosok, jövök”.   és a hellyel kialakított viszonyunkat   ahol mindketten jártatok, és mégis teljesen
       Fontosságát talán azzal érzékeltethetném,   is, amiben benne vannak az ízek,   más benyomásotok van róla, vagy az
       hogy enélkül valószínűleg sokkal több baleset   illatok, hangok és a látvány is.   is lehet, hogy épp ugyanaz. Mindegy,
       lenne a freestyle közlekedés miatt. Ha a                             hogy bakancslista, térkép, a lényeg, hogy
       hangokról beszélünk, akkor meg kell említeni,   Kapcsolatunk egy országgal, kultúrával   minél több helyen, minél több emberrel,
       hogy a vietnamiak angolja egyszerűen   szerintem csak az utazással alakulhat   minél több élmény megtörténjen.
       fantasztikus – mindenki próbál beszélni,   ki. Akkor, ha jártál már ott, beszéltél az
       és valami nagyon különös intonációjú   ott élőkkel, és láttad, ahogyan élnek.   AZ ÉRZÉS
       egzotikus nyelvváltozat születik belőle.  Ezt nem tudom másképp elképzelni.   Ez az, amit nem lehet elmondani,
                                          Hiszen ha elutazunk valahová, akkor   elmesélni, vagy leírni. Újra átélni,
       AZ EMBEREK                         természetes, hogy másképp viselkedünk,   ha felidézzük az emlékeinket.
       Az mindig nagyon szubjektív, hogy kinek   próbálunk alkalmazkodni. Úgy gondolom,
       milyen tapasztalata van más emberekkel,   mindenki a saját közegében tud igazán   De el kell menni ahhoz, hogy legyen egy
       akár külföldiekkel, akár saját országból   önmaga lenni. Ezért sem tudnám   érzésünk arról, hogy milyen is ott lenni. És
       valókkal. A kommunikáció, személyes   elképzelni, hogy külföldön éljek, hiába   ez mindig egyszeri és megismételhetetlen.
       találkozás mindenképpen sokat számít.   szeretek utazni. A kettő teljesen más.  Sokszor vágyunk az újra, egyedire,
       Mégis, inkább arra vagyok kíváncsi, amikor                           különlegesre. Egy utazás alatt annyi
       utazom, hogy hogyan élnek az emberek.   A „JÁRTAM MÁR OTT” ÉLMÉNY    minden megtörténhet, annyi új impresszió
       Milyen a napi ritmusuk, hogyan viselkednek,   Mindig is volt bennem egyfajta gyűjtési   ér, olyan sok emberrel találkozhatunk,
       hogyan dolgoznak. Persze ez is csak egy   szenvedély. Kiskoromban matricákat,   csodálatos helyeken járhatunk, és mégis,
       szelet, hiszen a társadalom bizonyos   üveggolyókat, bélyegeket gyűjtöttem, ezekről   ha még egyszer ugyanoda visszatérünk,
       rétegeinek életét nem lehet megfigyelni   „leszoktam”. Megmaradt a térképem a szobám   annyira más lehet az érzésünk. Fontos
       néhány nap vagy pár hét alatt, de talán   falán, ahol fekete csillagok jelzik a Földön   az, hogy kivel megyünk, mikor megyünk,
       az átlagemberek életébe mégiscsak adhat   azokat a helyeket, ahová már betettem   mennyire vagyunk nyitottak, kik vesznek
       bepillantást egy pár hetes utazás. Úgy   a lábam. Szeretném, ha egyszer minden   minket körül, mennyire vagyunk
       érzem, ezek a tapasztalatok láthatatlan kis   kontinenst fekete csillagok borítanának.   egészségesek, milyenek a körülmények,
       emlékfoszlányokként a részemmé válnak és   Nagyon jó érzés visszagondolni a korábbi   és hogyan állunk hozzá mi magunk.
       segítenek abban, hogy elfogadóbb legyek   utazásokra, és sokszor inspirálnak egy
       másokkal és önmagammal szemben is.  monoton életszakaszban – vizsgaidőszakban   Talán ezért vagyok én ennyire szerelmes
                                          a korábbi élmények, vagy egy új úticél   az utazásba, mert mindig újat ad, egy
       A KAPCSOLAT                        tervezése. A „jártam már ott” élmény   soha ki nem merülő kút, amihez újra és
       A kapcsolat már egy komplexebb dolog,   akkor is csodálatos, amikor találkozol   újra visszatérek, hogy a mélyére tekintsek
       magában foglalja az emberekkel való   valakivel akár külföldön, akár itthon és   és megismerjek egy újabb szeletet a
       kontaktust, az új emberek megismerését   beszélgettek egy utazásról, egy helyről,  világból, és általa saját magamból.
                                                                                                            7
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12