Page 7 - due_tallozo_interaktiv_2019_januar-februar

PRESS OF

húsz felé koncentrálj, meg persze teljesíteni Őrjítő a szemedbe világító fény, meg persze,
is mindenhol a maximumon kell. mondták, hogy fegyelmezzük magunkat,
Az ilyen rohanó napokban, hetekben, ne keressük a szülőket, de mindenkinek
amikor minden egyes percedet kihasználod, a szeme ide-oda jár, míg meg nem tapad
muszáj kihasználnod, akkor egyszerűen anyán, apán, majd akkor kicsit lehiggadsz,
nem is érzed az életet, nem tudod megélni jól van, itt vannak, nem lesz semmi baj.
az apró pillanatokat, csupán átszánkázol Nekem személy szerint, amikor nyugodtnak
felettük, és olyan, mint amikor a hó mindent érzem magam, akkor is remegett a térdem,
eltakar, és esélyed sincs meglátni a virágot később apa mesélte, hogy azt hitte,
egy ilyen súlyos, nehéz lepel alatt, főleg ha összeesem. Majd kezdődik a beszéd, az
már elfelejtkeztél róla, hogy ott van. Azt emlékeket felidéző mondatok, és akkor
tanácsolom, hogy próbáljatok meg mégis következik be az a pillanat, hogy állsz egy
szusszanni közben egyet, megállni csak dobogón, és csak hallgatsz, hogy ez most
annyira, hogy körülnézhessetek, mi is zajlik rólam szól? Rólunk? Özönlenek a képek,
a világban, amíg ti csak sietve teszitek a viccek, jelenetek a fejedben, csak állsz,
dolgotokat, mintegy összefolyva, nem is szívesen leülnél, mert ezt fel kell dolgozni,
válnak már szét külön cselekvésekre, akkor ezt nem lehet csupán említeni, ezeket ki
kicsit nyomjátok meg a pause gombot. kellene vesézni, hogy jaj tényleg volt az a
Nekem nem ment, hiába figyelmeztettek, kirándulás, amikor… de nem. Nincs időd,
túl nehéz feladatnak bizonyult. mert akkor már a másik nosztalgiázós mondat
Annyira vártuk a szalagavató napját! jön, és hiába figyelsz, túl sok egyszerre.
Hónapokig készültünk a táncra, ami öt Csupán egy biztos, az, hogy amíg készültél
percig tartott, ha nézted az órád, de nekünk, a szalagavatóra, addig erre a pillanatra
akik a színpadon voltunk, a reflektoroktól képtelenség volt felkészülni. Mert ott fent
izzadva, attól félve, hogy nehogy elrontsuk a figyelem középpontjában szűkül össze
a lépéseket, és közben próbáltuk megélni teljesen a világ egyetlen borzalmasan
a pillanatot, élvezni magát a produkciót, fájdalmas és egyben rémisztő kérdése:
nekünk mindössze tíz másodpercnek Tényleg nem sokára vége? Tényleg soha többé
tűnt, ha nem kevesebbnek. Ha jobban nem járhatok ebbe az osztályba? Nincs többé
belegondolunk, minden így van az életben, gimi, nincs többé morgolódás, sem nevetés,
egy vizsga, egy dolgozat, egy verseny, az nem lesz olyan reggel amikor belépek a
esküvőd, egy állásinterjú, minden, amire kapun, és ezek az arcok várnak odabent?
hosszú ideig készülsz, izgulsz, szorongsz,
hogy jól sikerüljön, amikor arra kerül a NEM FÉR BELE, CSAK A FELE
sor, hogy bekövetkezzen az esemény, Persze még van néhány hónapunk, de akkor
akkor az pillanatok alatt elszáll és a ez a keserédes érzés elkapott, és azóta
következőben már csak emlék marad. sem tudom a karmai közül kiszabadítani
magamat, itt szorongat, hogy megszámlálták
REFLEKTORFÉNYBEN a napjaimat, mindjárt ez az egész öt év
Végül a harmadik megdöbbenéshez, az eddigi csak a múlt része lesz. Borzongató a
legnagyobbhoz a tánc előtti eseményekhez jelen, hogy minden percét el tudd kapni,
kell visszatérni. Így volt velem, és így annyira nehéz, hiszen a továbbtanulás
lesz veletek, veled is, ha most nem is réme lebeg a szemünk előtt, teljesítési
hiszel nekem, akkor is. Beérsz a Jászaiba, kényszerben élünk, de emellett feszít az
ott van a sok elegáns osztálytárs, nem érzés, hogy még csináljunk programokat,
olyanok, mint a hétköznapokban, és akkor még fényképezzünk, menjünk együtt,
érzed, hogy ez most más lesz, ez valami töltsünk el több időt az osztállyal, de ezt
különleges. Akkor még nem tudsz semmit, egyszerre véghezvinni: mission impossible.
csak bátorítjátok egymást, zsizsegtek, izzad Tudom, hogy fenyeget a jövő, rémisztget
a tenyeretek, már négy órakor abban a a jelen sok megválaszolatlan kérdése, és
fránya magas sarkúban álltok és vártok. keserűséggel fog el a gondolat arra, hogy
Felsorakoztok a bevonuláshoz, és akkor mennyi minden már csak a múlt, amiről
jön egy néma csönd, amikor annyira régen azt hittük, sosem jön el, velünk
izgulsz, hogy a füledben hallod a saját nem fog megtörténni, de ti próbáljatok
szívdobogásod, aztán elindulsz, a lépcsőkön meg okosabbak lenni, jobban beosztani
már pattanásig feszül benned az idegesség, az időtöket, és törődni egymással! Sokkal
nehogy orra bukj, majd megállsz a kijelölt, több időt töltsetek együtt, mint amennyit mi
jól begyakorolt helyeden, és megint vársz. töltöttünk, mert nektek még van rá esélyetek.
7