Page 17 - 01.pdf
P. 17
NÉGYSZEMKÖZT
versenyszerűen úszni, mert az órákon ki. Én amúgy jó tanuló vagyok, ha itthon
mindig versengtem a többiekkel, mindig én vagyok az órákon, de a fárasztó alapozáskor
akartam lenni az első. De amikor felkerültem nehéz összeegyeztetni a kettőt. Szüleim
a versenycsoportba, az első alkalommal mindig mondják, hogy két lábon kell
utolsóként úsztam volna. Fogtam anyukám állnom, muszáj a tanulást is csinálni, de
lábát, és azt mondtam, hogy én haza egy idő után azt érzem, hogy valamelyik
akarok menni, nem akarok utolsó lenni. irányába dől a mérleg, nem lehet minkét
Akkor azt mondta anyu, hogy legyen az a helyen maximális teljesítményt nyújtani.
motivációm, hogy mindig jussak előrébb. Fontos a tanulás is, minden tőlem telhetőt
Mindig is szerettem úszni, kedveltem a megteszek annak érdekében, hogy az
közeget, bár eleinte csak azért jártam, hogy a úszás mellett a tanulásból is a legtöbbet
barátaimmal találkozzak, és együtt legyünk. hozzam ki. Mindenképp szeretnék
Aztán mikor a Kőbánya Sport Clubhoz továbbtanulni, vannak elképzeléseim,
kerültem, akkor rajzolódtak ki előttem terveim, de pontosan még nem tudtam
azok a célok, hogy korosztályos csúcsokat eldönteni, hogy mit szeretnék csinálni.
döntsek meg, országos bajnok legyek, később
pedig a felnőttek között is helytálljak. 7( /(77e/ ,'e1 $ /(*-2%%
,)-Ô6É*, .25Ô 632572/Ð1ĝ
$ .,(0(/.('ĝ (5('0e1<(,' 0,/<(1 e5=e6 92/7
0,$77 (*<5( 1$*<2%%$. 0,.25 0(*78'7$'"
$= (/9É5É62. $ 6=85.2/Ð. Mikor kimentünk, még nem tudtam, milyen
5e6=e5ĝ/ 9$/$0,17 nívós esemény ez. Aztán megtudtam, hogy
$ 6$-7Ð ,6 7g%% ),*<(/0(7 az európai olimpiai bizottság elnökei előtt
6=(17(/ 1(.(' +2*<$1 kell beszélnem, akkor jobban izgultam, mint
78'6= 0(*%,5.Ð=1, egy verseny előtt. A díjátadón végigfutott az
$ 1g9(.9ĝ 1<20É66$/ agyamon, hogy te jó ég, én vagyok a második
$0, 5É' 1(+(=(',." legjobb Európában, és ez nagyon jó érzéssel
Ezt sokszor hallom, hogy mekkora nyomás töltött el, plusz motivációt adott nekem.
van rajtam, hiszen már sokaknak a példaképe
vagyok, de úgy gondolom, én is emberből $ 5(1*(7(* 081.$ 0(//(77
vagyok, bármikor letérhetek erről az útról. 0,.25 9$1 ,'ĝ' (*< .,6
Ha úgy gondolom, hogy abbahagyom az .,.$3&62/Ð'É65$"
úszást, szerintem senkinek sem okoznék Nincs túl sok szabadidőm, de a szombat és
vele csalódást, nem hiszem, hogy elvárás a vasárnap délutánjaim általában szabadok.
lenne velem szemben az, hogy ússzak, mert Ilyenkor leginkább a családommal szeretem
én is besokallhatok egyszer. Természetesen, tölteni az időt, és igyekszem bepótolni a
ilyen még nem történt velem, de vannak barátaimmal is a közös programokat. Igaz,
nehezebb napok, amikor megfordul a nincsenek péntek esti szórakozásaim, de úgy
fejemben, hogy miért jöttem le edzeni. érzem, nem maradok ki semmiből, hiszen
Ilyenkor különösen jól esnek a visszajelzések, egy versenyen a többszörösét szerzem vissza
hogy amit csinálok, azt jól csinálom és ezeknek az élményeknek. Ezenkívül olvasok,
van eredménye ezeknek a nehéz és mégis sorozatokat nézek, mint más fiatalok, tehát
boldog perceknek, monoton edzéseknek, a nem érzem, hogy hátrányban lennék.
sok lemondásnak, a kudarcoknak. Ez mind
együtt jár, ez a sport, ez az élsport lényege. -Ô/,86 Ð7$ %/2*27 9(=(76=
0,1(. $ +$7É6É5$ .(='7('
$ 5(1*(7(* ('=e6 9(56(1<(. (/ Ì51, $ %(-(*<=e6(.(7
0e',É6 0(*-(/(1e6(. e6 0,/<(1 7e0É%$1"
0(11<,5( %()2/<É62/-É. Sokszor írtam magamnak, de nem mertem
$ 7$18/0É1<$,'$7" megosztani. Aztán egyre több embert érdekelt
9$11$. 0É5 7(59(,' a véleményem, tanácsokat kértek tőlem,
$ .g=e3,6.2/$ 87É15$" ezért kezdtem el ilyen jellegű bejegyzéseket
Jelenleg az Altisz Alapítványi Gimnáziumba írni. Rájöttem, hogy sokaknak adok ezzel
járok, ahová csak sportoló fiatalok erőt, köztük magamnak is, mert bármikor
járnak. A tanárok figyelembe veszik az vissza tudom olvasni a gondolataimat,
edzéseket, edzőtáborokat, versenyeket, amik segíthetnek a nehéz napjaimon.
tehát ha lemaradásunk van, megvárják,
míg felzárkózunk, és akkor kérdeznek (Panulin Boglárka)
17