Page 13 - due_tallozo_interaktiv_2017_aprilis
P. 13

pont te






       Twentees –




       Út a sikerhez






         Adott egy srác, Aki kiskorA
         ótA szereti
        A zenét. A komoly
        sikereket elérő twentees
        zenekAr frontembere
        A zeneiskolábAn kezdett
        gitározni. dAlokAt ír,
        különböző fellépései
        vannak, sőt még a DUe
        médiAtáborAibA is
        ellátogAtott egy-egy
        koncert erejéig. bAlázs
        konráddAl beszélgettünk.

          Nyolc éves korában kezdett el gitározni,
        amikor a bátyja kapott egy gitárt.
        Akkoriban még mindent csinálnia kellett,
        amit a bátyjának is, ezért egyértelmű volt,
        hogy ő is gitározni kezd. Kilencévesen
        a zeneiskolában klasszikus gitáron
        tanult játszani, ami igazából elveszett
        a süllyesztőben, mert ott kottából
        kellett játszani, amihez állítása szerint
        sem kedve, sem affinitása nem volt.
         Ma már inkább a rockzene világában van
                                                                             támogatást adott, hanem tényleg egy
        otthon, ehhez pedig már az elektromosgitár-  ment, ahol a toplistán a huszadik dalt
        órák hozták meg a kedvét. „Már korai                                 olyan szakmai előrehaladás lehetőségét,
       tinédzserként kis rocker gyerek voltam,   játszották és Áron, a dobosunk mondta,   ami nagyon fontos az olyan feltörekvő
                                           hogy igazából mindannyian huszonévesek
       azután autodidakta módon képeztem   vagyunk és lehetne twenties a nevünk,   zenekaroknak, mint mi. Gondolok itt
       magam tovább” – mesélte nekem.      amibe belecsempésztünk egy kis nyelvtani   rádióműsorokra vagy fesztiválokra.”
         Klasszikus, majd rock, és a Twentees-féle                            Manapság inkább önjáró módon
       sokszínűség. Punk-rock feldolgozásokkal   hibát, hogy ne higgyék azt az emberek,   menedzselik magukat a zenekarok, ez
                                           hogy feltétlenül az amerikai húszas évekre
       kezdtek, saját dalaik a kezdetek óta                                  igaz a Twentees-re is. Néhány hónapja
       indie-rock/pop-rock stílusban íródnak,   akarunk apellálni. Ráadásul így könnyebb is   van menedzserük, emellett egy DUE-s
                                           ránk találni, mert legalább kidob a Google.”
       Múlandó című dalukba rapbetét is      Minden daluk különleges valamilyen   is segíti őket, ő végzi a sajtómunkákat.
       került, de elektronikus hangzásokkal   módon. A kétarcú lányokról szóló 2Face   „Ahhoz, hogy valaki betörjön a zeneiparba,
       is kísérleteznek. „Persze, mint minden   című számuk például tinédzserkori   nagyon sok minden kell; ez eléggé
       zenekar, mi is próbálkozunk sok mindennel,   tapasztalatokat elevenít fel, a csalódottság   összetett folyamat és mindenkinél más
       sokféle hatás ér bennünket, mindannyian                              a befutó. Lehet egy jó dal, videó vagy
       többféle zenéket hallgatunk” – mondta.  vezérelte a szöveg a megírását. De   akár jó Facebook-posztok, satöbbi.”
                                           vannak olyan dalok is, amik fiktív
         Talán minden zenekar kapcsán                                         A sikerhez pedig a rajongók is
       felmerül bennünk a kérdés: vajon miért   elemeken alapszanak, és inkább a   hozzátartoznak. Hatalmas élmény egy
                                           hangulatra fektetik a hangsúlyt.
       ez a nevük? Egy esti buliban véletlen   Van név, van műfaj, vannak dalok.   zenésznek, hogy a koncerteken velük
       kimondott szó, vagy hónapokig tartó   De hogyan lehet továbblépni? Mi az,   együtt énekelnek és kívülről fújják a
       ötletelés eredménye a Twentees?     ami segítséget nyújt? 2015-ben például   dalszövegeket. Egyfajta inspirációt és
         „A miénk a legtipikusabb névválasztós                              löketet is ad. De a frontemberre is hatnak
       sztorik közé tartozik. Közelgett az első   benne voltak a Cseh Tamás Program   különböző zenekarok: „Mindig változó,
                                           induló előadókat támogató szériájában.
       koncert és kellett egy név, hogy legyen   Miben segített ez titeket? – kérdezem.  de ha belegondolok, hogy Spotify-on mit
       mit ráírni a plakátra. Lementünk otthon a   „Nagyon sokat köszönhetünk a   pörgettem mostanában akkor Snow Patrol,
       törzshelyünkre a srácokkal és elkezdtünk                             Twenty One Pilots, Kiscsillag és 30Y.”
       ötletelni. A tévében éppen egy chart-show   programnak, mert nem csak anyagi   (Darabos Rebeka, fotó: Komróczki Dia)

                                                                                                          13
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18