Page 6 - due_tallozo_interaktiv_2017_marcius
P. 6

press of
                                 Válogatás az ország legjobb diáklapjaiból




        Másképpen:



        1848. Március 15.






       Minden évben MegeMlékezünk az 1848-1849-es szabadságharchoz vezető Márciusi napról.
       Még a legkisebbek is el tudnák sorolni ennek a napnak az eseMényeit, álloMásait,
       a fontosabb neveket. azonban a történeleM neM csupán ennyiből áll: apró Mozzanatok
       sokasága; olyan pillanatok, aMelyek legtöbbször a feledés – olykor jótékony –
       hoMályába vesznek. ezekről a MoMentuMokról kérdeztük dr. csikány taMás ezredest,
       a hadtudoMányi doktori iskola vezetőjét.


       Bottyán Vivien, Forum Publicum,
       Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest

         Az 1848-49-es magyar
       szabadságharc hadművészete az
       egyik kiemelt kutatási területe.
         A szabadságharc alatt született
       meg az első olyan magyar
       hadsereg, a honvédsereg,
       amelynek szervezete,
       vezetése megfelelt a kor
       követelményeinek, és
       ami ráadásul igen
       sikeres haderőnek                                                     helyénvaló, és melyik nem. Vasvári Pál,
       is bizonyult. A                                                       Petőfi Sándor, Jókai Mór és a többiek igen
       fiatal honvédsereg                                                    nehéz helyzetbe kerültek, amikor például
       legyőzte a nagy                                          estéken      a Landerer-nyomdában megtagadták a
       tradíciókkal                                          vagy akár       Nemzeti dal és a 12 pont cenzori pecsét
       rendelkező császári                               bálokon, ahol közös   nélkül való kinyomtatását. Végül a nyomda
       csapatokat, amivel                             nevezőre jutva tudták,   vezetője árulta el nekik a megoldást: a nép
       kivívta Európa                               hogy mit szeretnének     nevében le kell foglalni egy gépet és akkor
       csodálatát. Az                             közösen elérni. Nem hiszem,   az erőszak előtt meghajolva kinyomtatják
       ifjú Ferenc József                       hogy egy-két kivételtől eltekintve,   a „szabad sajtó első termékeit”. Egyébiránt
       kénytelen volt az                      különleges emberek lettek volna,   több szemtanú is leírta az eseményeket,
       akkori világ legnagyobb              egyszerűen csak nem akartak benne   hol komoIyan, hol szórakoztatóan, közülük
       haderejét segítségül               maradni abban, a szerintük elavult,   Degré Alajos emlékezéseit ajánlom.
       hívni, a császári                  sivár, igazságtalan világban, ami az
       hadvezetés nagy                    akkori Magyarországot jellemezte.   Mi az oka annak, hogy sok
       bosszúságára. Lehet                                                   esemény másként él tovább a nép,
       ennél csodálatosabb dologgal foglalkozni?   Mesélne néhány érdekességet 1848.   a közösség emlékezetében?
                                          március 15-éhez kapcsolódóan,       Nemzeti történelmünk ezen eseménye
       Hogyan képzeljük el az akkori      amelyet valószínűleg nem vagy nem   szinte minden politikai kurzus számára
       mindennapokat?                     éppen úgy ismerhetünk, ahogyan     adott valami kapaszkodót, amit kiemelt és
         Egyetemisták, ügyvédek, tanárok,   az valójában megtörtént?         ünnepelt. Így kerülhettek egyes események
       újságírók, az igen szűk magyar értelmiségi   A Pesten történteket valójában alig   vagy szereplők előtérbe, mások háttérbe
       réteg fiataljai demonstráltak 1848. március   lehet forradalomnak nevezni, hisz a   és fordítva. Mindez természetesen azt is
       15-én Pesten. Támogatták a pozsonyi   dolgok nem itt, hanem Bécsben dőltek   jelenti, hogy 1848. március 15. a magyar
       országgyűlés munkáját, szolidaritásukat   el. E napon érkezett ugyanis Bécsbe a   politika és társadalom számára egy
       fejezték ki a párizsi és bécsi forradalommal,   magyar országgyűlés delegációja azzal   kimeríthetetlen tárház, amely ráadásul
       miközben sikerült elérniük a sajtószabadságot   a felirattal, amely tartalmazta az ország   szinte minden elemében pozitív, előremutató
       és a politikai foglyokat is kiengedték.   polgári átalakításának elveit. A pesti   és szívdobogtatóan szép. Tetejében
       Tanultak voltak, ismerték az európai   események spontán alakultak, bár a vezetők   óriási irodalma van, amelyet érdemes
       társadalmi fejlődés fő vonalát, céljaik voltak   magasztos tervvel rendelkeztek, de mivel   és kell is olvasni, hogy hazafiságunk ne
       és erős akarattal rendelkeztek. Ráadásul   korábban ilyet nem csináltak, nemigen   csupán zászlólobogtató, hanem valódi
       sűrűn találkoztak kávéházakban, felolvasó   tudták, hogy melyik lépésük jó vagy   tudáson alapuló, elmélyült legyen.
       6
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11