Page 4 - 01.pdf
P. 4

ZOOM
                                 $ YLOÃJ HJ\ GDUDEMD QDJ\RQ NØ]HOU×O
       3ĺ 1)?8)0)2/) Ɲ7O ,3ĺ å)Ʃ08ĤáƝ7





       AZ ÉV EGYIK LEGIZGALMASABB SZAKASZA A FARSANG,
       AMI KÉTSÉGKÍVÜL TÖBB ANNÁL, HOGY AZ ISKOLAI
       ÜNNEPSÉGEN SUPERMANNEK ÖLTÖZÜNK ÉS BÜNTETLENÜL
       (+(7¾1. 0(* $.£50(11<, )£1.27  '( 0,5·/ 6=µ/ 9$/µ-£%$1"



       Hivatalosan a farsang a vízkereszt napjától (január
       6.) egészen hamvazószerdáig tartó időszak
       (február 2-3. hete). Az ókori római Saturnalia
       ünnepéhez is kapcsolódik, amivel a rómaiak a
       korábbi aranykort idézték fel Saturnus istennek
       áldozva, majd nyilvános lakomát rendeztek
       – állami költségből a nép számára. Az ünnep
       hagyományához az emberek annyira kötődtek,
       hogy a római katolikus egyház végül keresztény
       színezettel ellátva építette be a pogány szokást.
       Ez az eredete a máig is évente megrendezett
       velencei karneválnak, amely a riói karnevál
       és a New Orleans-i Mardi Gras elődjének is
       tekinthető. A karneválon viselt maszk is az
       antik Róma téli Saturnus-ünnepségeiből ered.
        Télbúcsúztató, egyben tavaszköszöntő ünnep,
       a keresztényeknél a húsvéti 40 napos böjt
       előtti nagy evés-ivás időszaka: január 6-án a
       három királyok napjával – a karácsonyi ünnep
       zárónapjával – indul, húshagyó keddel, azaz azzal
       a nappal zárul, amikor utoljára lehet húst enni. Az
       első nap onnan kapta a nevét, hogy ekkor szerzett
       tudomást a három király Jézus születéséről, és
       indult el, hogy hódolatát fejezze ki az újszülött
       uralkodó előtt. Innen már biztosan tudod:   Olaszország. A riói karnevál portugál őse az   szűzét (aki valójában egy női jelmezbe
       ajándékul vittek neki aranyat, tömjént és mirhát.  Entrudo, aminek résztvevői eredetileg kölnivel,   öltözött férfi) és földművesét. Aztán a herceg
        A karnevál a farsang főattrakciója, magyarul   vizes borral és citromhéjjal dobálták egymást a   átveszi a polgármestertől a város kulcsát…
       csak annyit jelent „a farsang farka”. Ez a   nagy mulatság közepette. A farsangi szezon alatt   majd felbolydul a város. A Kölnbe érkező
       három nap leginkább a mulatságokról és a tél   Rio de Janeiro néhány napra a világ fővárosává   turisták választhatnak, hogy gyönyörködnek
       búcsúztatásáról szól. Magyarországon ilyenkor   válik. Az ünnepségen fontos szerepet kapnak a   a színes felvonulásban, vagy egy mókás
       rendezik meg a mohácsi busójárást: ijesztő   színes, látványos jelmezek és nem utolsó sorban    kalapot felvéve elvegyülnek a tömegben.
       álarcokat fölvéve, hangoskodva kergetik el a telet.  a szamba, mert ilyenkor tudják összemérni
       Rióban, New Orleans-ban, Velencében, valamint  tudásukat a legjobb szambaiskolák táncosai    MAGYARORSZÁG – BUSÓJÁRÁS,
       Kölnben ekkor tartják meg a híres karneválokat.   a brazil farsang főutcáján, a Sambadronon.    FURA, BEÖLTÖZŐS CÉGES BULIK
                                         A karneválra minden évben legalább háromszáz-  Legyen az óvodai vagy iskolai farsang, esetleg
       VELENCE – CSÓNAKBAN               ezer turista érkezik külföldről. Bár a jegyár borsos,   céges buli, Magyarországon a jelmezes bulik,
       VACSORÁZNI                        komoly küzdelem van a belépőkért évről évre.   jelmezversenyek a legelterjedtebbek. Jelmezek
       A velencei karnevál – melynek hagyománya                            bérbeadásával cégek is foglalkoznak, de mi,
       a középkorban indult és mindmáig tart –   NEW ORLEANS – SZABAD      magyarok különösen erősek vagyunk a jópofa
       hamvazószerda előtt két héttel kezdődik és   SZELLEMŰ BULI          jelmezek kézzel való megalkotásában. Ott
       húshagyó kedden ér véget. Ezen a napon a   A rióihoz hasonló, izgalmas parádé az   van példaként a karalábé-jelmez: a nagy, zöld,
       város lakói csónakra vagy tutajra szállnak   Amerikai Egyesült Államokban a New Orleans-i  levelekkel tarkított gömb helyett elég egy B betűt
       és az egész napot és estét kint töltik: a vízen   Mardi Gras felvonulás, amit a város francia   csapni a hónunk alá, máris megvan a „kar alá Bé”.
       ebédelnek, vacsoráznak, zeneszó és tűzijáték   negyedében tartanak. Ezen a karneválon   Örök klasszikus a csillagfejű csavarhúzó, mely
       kíséretében. Érdemes megvárni a hajnalt, mert   a felvonulók egy részén kevesebb ruha   egyedül a magyar nyelvnek köszönhetően vicces.
       a hagyomány szerint, aki a „redentore hajnalán”  van a kelleténél, mondhatni, szabadabb   A farsang a mulatozás mellett az evés-ivásról
       az Adria vizével vetett magára keresztet,   szellemű a többi fesztiválnál. Az eseményre   is szól. A becsinált leves, a farsangi részeges
       az egész évre mentesül a betegségektől.  évente közel egymillió ember látogat el.   csirke, a fánk – legtöbbször ezek az ételek
                                                                           kerülnek elő az év ezen szakaszában. A fánk
       RIO – SZÍNES SZAMBAVERSENY        A kölni karnevál előnapján (február 12.)   nem magyar találmány, eredetileg a németek
       Rióban 1928 óta rendezik meg évente a világ   az egyenjogúságot hirdetik. A felvonulás   sütötték először, állítólag még Marie Antoinette is
       legnagyobb felvonulását, és ez még akkor    elindításaként megválasztják a karnevál   megkóstolta egyszer egy karneváli forgatagban.
       is igaz, ha a karneválok őshazája valójában   három jelképes alakját: a karnevál hercegét,   (Szakmáry Evelin)
       4
   1   2   3   4   5   6   7   8   9